Góbé Tanya
Cégünk 1996-ben alakult először még más néven, de 2003-ban célzott névváltoztatás történt a Három Góbéra, melynek jelentése : három a gyerekeink száma, góbé a jó észjárású székely ember megnevezése és egybe utalás gyökereinkre.
Alapot adott hozzá a család minden tagjának nagy állatszeretete. Előbb pár papagáj és ló, majd egy tucat birka és kecske, később tehenek, emuk, szarvasok és az állatok száma gyorsan növekedett. Eredetileg a lányunk kedvéért vettünk ennyi állatot, de később felmerült az állatsimogató ötlete, mely egy látogatható tanyává nőtte ki magát, és még mindig folyamatosan bővül.
2009-től hagyományőrző rendezvényeket szerveztünk, mint például íjászverseny, óvodás csoportok fogadása, és Erdélyi Ízek napja, melyen próbáltuk megismertetni az erdélyi kultúrát és ízvilágot. Ez a rendezvény már négy alkalommal került megszervezésre. 2012-ben felavatásra került Réti Zoltán által faragott nagy méretű székelykapú, mely ezután a cég szimbólumává vált.
Kéthely község
A honfoglalás előtti időkről régészeti leletek tanúskodnak, I. e. bronzkor vége, vaskor eleje: szerszámok, edények. Lelőhely: Baglas, ill. a sári kocsmaház. VII-VIII. századi avarkori temetőt is feltártak a Baglason.
Kéthely feltehetőleg Árpád-kori település. Első írásos emléke egy 1274. szeptember 9-én keltezett oklevélen /a fejérvári egyház káptalanjánál készült adásvételi szerződés / olvasható: KEDHEL alakban. Ez azt bizonyítja, hogy nem két település egyesüléséből keletkezett, inkább a keddi piacnapból és a hely szóból eredeztethető. A segesdi főesperességhez tartozó plébániák 1332-37. évi ún. pápai tizedjegyzéke a községet KETHEL néven rögzíti. 1403-ban KEETHEL, 1455-ben KEDHELY formában fordul elő. Hosszú időn keresztül a Gordovai Fancs család birtokában volt, váruk említésével a török időkben találkozhatunk.
A község fejlődését a közel 100 évig tartó török megszállás megakasztotta. Kéthelyt 1586-ban foglalta el Ali koppányi bég és a település a török uralom alól 1686 körül szabadult fel. A török kincstári adójegyzék Kéthelyt először városnak - korabeli latin szóhasználattal oppidumnak -, majd később faluként említi; 1563-ban 15, 1580-ban 20 adóköteles háza volt.
A XVI. század végén Enyingi Török István tulajdonába került, a XVII. század derekától a Sankó család birtokolta. 1720-tól működött iskola. 1726-ban gróf Harrach volt a földesúr, 1733-tól folyamatosan a Hunyadyaké. Az uradalom gazdálkodása országos elismertséget élvezett (gazdatisztek, gyakornoki rendszer, technikai fejlesztés).
A XX. század elején a falu 481 házában 4071 lakos élt, idetartozott Bajapuszta, Kulapuszta, Marótpuszta, Sáripuszta. A század első éveiben száznál több kivándorló hagyta el a falut és az országot. A községben tűzoltó-egyesület, vegyes ipartestület, temetkezési egylet, olvasókör, hitelszövetkezet, gőzmalom, téglagyár, tőzeggyár, szalmahüvely- és nádfonatgyár működött. Az I. világháborús márvány emléktáblát 1935-ben avatták. A II. világháború alatt 11 zsidó család 31 tagját hurcolták el a településről. 1944. december 8-tól 1945. március 30-ig itt húzódott a front, a lakosságot kitelepítették. A menekültek többsége Balatonszentgyörgyön, Vörsön, Somogysámsonban vészelte át ezt az időszakot. A II. világháborús emlékművel 1991-ben állították.
1945. április 15-én alakult meg a helyi földigénylő bizottság, amely a házhely- és földjuttatásokat irányította. Az újgazdáknak gazdasági felszereléseket osztottak. A háborúban megrongálódott házakat a volt uradalmi épületek anyagából építették újjá. Megalakult a Kéthely és Vidéke Földműves Szövetkezet, amely ugyancsak részesült a Hunyady-vagyonból. 1949-ben alakult meg a tszcs 1956. novemberében oszlott fel. 1960-ban alakult ismét termelőszövetkezet. A 70-es évk elején jött létre a közös tanács. (Somogyszentpált csatolták a helyi közigazgatáshoz). Az Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezethez 1973-ban Balatonkeresztúr, 1974-ben Somogyszentpál csatlakozott. A rendszerváltás óta önálló önkormányzat és jegyzőség működik.
